Sertéskocsonya

Hozzávalók:
1 kg tisztított (mirelit) csülkös kocsonyahús,
1 fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
10 szem egész bors,
1 kis darabka szerecsendióvirág vagy szerecsendió,
1 babérlevél,
1 evõkanál só.

Elkészítése:
Nagy fazekat előkészítünk. Beletesszük a még fagyos kocsonyahúst, és annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi. Beleszórjuk a fűszereket, a megmosott, héjas vöröshagymát, valamint a megtisztított és félbevágott fokhagymagerezdeket. Egészen kis lángon, lassan felforraljuk. Bármennyire habzik is a teteje, nem kevergetjük, a hab magától szépen elfő, persze csak akkor, ha elég lassan forrdogál, illetve, ha gyöngyözik. (Így szép tiszta marad a kocsonya leve.) Körülbelül 4 óra alatt megpuhul. A lángról lehúzzuk, és fél óráig hagyjuk "higgadni". Közben két kisebb őzgerincformát vagy egy nagy formát előkészítünk. A levest óvatosan leszűrjük, és közben sem kevergetjük. Kicsontozzuk, és a színhúst kockára vágjuk. (Lehetõleg dobjuk ki belőle a bõr alatti zsírdarabokat.) A léből egy keveset a forma aljára öntünk, amit hagyunk megdermedni. A már félig dermedt lére rárakjuk a húsdarabokat, vegyesen a bőrös részekkel. Kevés lével felöntjük, majd ismét dermesztjük, végül telerakjuk a formát. A tetejére fóliát borítunk, és a hűtőszekrényben szilárdulásig hűtjük. A fogyasztás elõtti napon tanácsos elkészíteni. Tálaláskor a forma alját egy pillanatra forró vízbe mártjuk, így könnyen kicsúszik majd a kocsonya. Deszkára borítva felszeleteljük, és savanyúsággal vagy ecetes tormával, tartármártással, citromlével kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések: